Arról a szellemi folyamról, amely feledhetetlen öntudatot adott Martinusnak és ami feltétele volt a Harmadik Testamentum megírásának, a következőképpen ír:
„»Isten lelke«, ami »lebegett a vizek fölött«, a »tűz«, ami megjelent Mózesnek, ami »lángolt a csipkebokorban«, a »tűz«, ami felvitte Illést a mennybe, a »tűz«, amiben Jézus megdicsőült a hegyen, a »tűz«, ami megjelent az apostolok feje felett, majd később Sault Pállá formálta a Damaszkusz felé vezető úton, a tűz, ami minden időkön keresztül a legmagasabb teremtés, megnyilvánulás vagy kinyilatkoztatás »alfája« és »ómegája« volt – ez lobogott szemeim előtt, rezgett szívemben és beburkolta az egész lényemet. A mindenható Isten keblénél nyugodtam. A mindenszeretet forrásánál pihentem, láttam Isten tökéletességét, láttam önmagam, hogy egy vagyok az úttal, az igazsággal és az élettel, egy vagyok az Atyával”.
„Livets Bog című könyvemben részletesebben írok a látomás fogalmáról, a Szentlélekről és a beavatásról. Itt csupán annyit szeretnék elmondani, hogy ilyen fennkölt esemény mindig személyes élmény, kizárólag arra a személyre irányul, akivel megtörténik. Természetesen sohasem lehet közvetlen tény valaki másnak azon kívül, akivel megtörténik. […]
Ilyenformán a szellemi látomások, amelyeket átéltem önmagukban jelentéktelenek lennének, ha nem hagytak volna hátra látható és a megfigyelőképességnek hozzáférhető hatásokat. […]
Az olvasóknak ezért nem maguk a szellemi átéléseim lesznek alapvetőek, hanem azok a hatások, amelyeket ezek teremtettek. Ezeket ugyanis lehet kutatni minden morálisan alkalmas, pártatlan és szabad embernek. E hatások képviselik az összes megnyilatkozásomat: Egy matematikai világelemzés létrehozását, egy abszolút rendíthetetlen szellemi tudomány és azon nyugvó kezdődő létrejövetelét egy új mentalitásnak, egy új kultúrának, amiben az igazi megértése az életnek, ennek hajszálfinom szeretettörvényeit, ennek a tetőpontra emelkedő világlogikáját és legmagasabb végeredményét ’minden nagyon jó’, amik korábban mint utópiák léteztek átváltozik, hogy valódi élet legyen, szemmel látható tény, hozzáférhető minden embernek, aki az értelemben és érzésben kifejlődött vagy megérett ahhoz.”
A következő szavakat írta életének alkonyán, mikor az összes műve elkészült és már csak az volt hátra, hogy a nyilvánosságnak az igazi neve alatt mutassa be, ez pedig A Harmadik Testamentum.
„Mi a »Pártfogó, a Szentlélek«? Egyáltalán nem egy személy, egy új Krisztus, aki azért jön, hogy összekötő kapocs legyen Isten és az emberek között. Az» igazság lelke «ő, a világigazság leleplezése. Ez egy tudomány a világmindenségről, azaz Isten tudománya. A világegyetem rejtélyének megoldása. Egy könyv tehát, amit az emberek úgy olvashatnak, mint a Bibliát.
Ez a Krisztus által megjövendölt» Pártfogó, a Szentlélek, akit majd küld az Atya«, tehát az »élet« vagy a »tudás« könyve, ami majd kinyilvánítnak az emberiségnek.
De egy valóban igazi könyv az Istenségről és a világmindenségről csak folytatása lehet a Krisztussal hamarosan kétezer évvel ezelőtt kezdődött kozmikus világkultúrának, amit a» kereszténység «neve alatt ismerünk. Olyan könyvnek kell lennie, amely egy intellektuális, nem pedig dogmatikus hittani iskolát vagy tanintézetet hoz létre. Olyan könyvnek kell lennie, amely a kész keresztény világkultúrát mutatja, a fizikai éppúgy, mint szellemi megnyilvánulásit. Olyan könyvnek kell lennie, amely a legmélyebb sötétségen éppúgy átvilágít, mint a fényen és az innen fennálló életműködést a világegyetemben, az élőlények halhatatlanságát.
Olyan könyvnek kell lennie, amely a végtelenséget és az örökkévalóságot és az ezekből létrejött, »tér« és »idő« formájában létező életműködést mutatja be, amely életműködés végeredménye a »mindentudás« és »mindenhatóság«, amelyek tökéletes együttműködése a »mindenszeretetet« alkotja, ami nem más, mint az élőlényekben élő örökkévalóság. Ezzel a világegyetem» szilárd pontjához «és ennek eredetéhez, az» Élet Atyjához «, a teljesen egyedüli, mindenen keresztülsugárzó, örökkévaló Istenhez érkeztünk.
Egy ilyen könyv nem tudja elkerülni, hogy tartalmazza azt »a sokat« , amit Krisztus elmondhatott volna az emberiségnek, de amit Isten a jövendő nemzedékeknek akart adni. Egy ilyen könyv nem tudja elkerülni, hogy, »a Pártfogó, a Szentlélek« legyen. Ezt a kereszténység fundamentális aláépítésével és a rokonság alapján a Biblia két testamentumával, úgy igazságos, hogy a »Harmadik testamentum«-nak nevezzük. Az említett »Harmadik testamentum« tehát a bölcsesség és a tudás könyve. A »mindenszeretet« örök dicsfényének, azaz »Isten képmásának« leleplezése, e képmás az, ami felé inkarnáción vagy újjászületésen keresztül minden élőlény halad.
A »Harmadik testamentum« szerint mindenki befejezetlen teremtmény, ami azt jelenti, hogy a »fizikai lények« – úgy az állatok, mint az emberek – vándorlók az úton, amely végül kozmikus tudathoz vezet, amiben átélik majd a világmindenség arany fénykoszorúját, az arany fényt, az élőlényekben élő örökkévalót, így a »krisztusi tudatot« és az »Istennel való egységet«. Krisztus a modellje volt az isteni tudat alkotásának az emberben. Nem Krisztus mondta éppen: »Én kaptam minden hatalmat égen és földön.« (Mt 28:18).
Hogyan tudna »Isten képmása« lenni e képesség nélkül? »A Pártfogó, a Szentlélek« tehát a jelenlévő A »Harmadik Testamentum« formájában a krisztusi-igehirdetés folytatása. Folytatja az igehirdetést a »Betlehemi csillag« örök fényéről. Ebben az örök fényben az élet legnagyobb elveinek eredménye nyilvánul meg a világ számára, így ez a kereszténység rendíthetetlen alapja, a boldogság és az üdvösség életalapja.”