Ki vagyok én? Honnét jövök és hova jutok? Van Isten?

windowOlvasd el a kozmikus jelképekkel illusztrált bevezetést.

Úton vagyunk, hogy állatból igazi emberekké legyünk.

11Isten örök világterve egy kozmikus jelképben.

Idézetek a Harmadik Testamentumból

Kereszténység reinkarnációval és anélkül:

Livets bog III, 870 rész: „De ha valaki megtagadja az újraszületést, akkor szintén ott van, hogy még mai nap is keresztre feszíti a világmegváltót és eltorzítja vagy megpróbálja kimagyarázni az ő igazi, világot megváltó bölcsességét. Fejlődés nélkül ennek a bölcsességnek nem lenne semmi értéke. Anélkül, hogy valaki ’újra fog születni’ és ezen az új életen át tudja folytatni a fejlődését, folytatását a tapasztalatszerzéseinek, hogy szerezzen magának több és több tudást és így tegye jóvá, amit vétett lehetetlen, hogy valaki tudná ’aratni azt, amit vetett’. Hogy az Isten birodalmát meg lehessen ’látni’ és abba bejutni, annak szintén kell, mint Jézus hangsúlyozta Nikodémusznak, egy teljes lehetetlenségnek lennie újraszületés nélkül. Hogy valaki nem csupán a ’kegyelemből’ és a ’bűnbocsánaton’ át tud bejutni az ’Isten birodalmába’ mint egy tökéletes ember, ez tehát egy nyilvánvaló tény volt a világmegváltó számára. Ellenkező esetben kizárólag csak a ’bűnbocsánatokkal’ foglalkozott volna. Nem lett volna neki semmi féle logikus indoklása arra a sok időre, energiára és erőre, amit áldozott arra, hogy adjon utasításokat, előállítson hasonlatokat és felállítson mintaképeket a tanítványainak és minden más bölcsességkeresőnek és a beszédeiben a népnek. Ja, mire szolgált volna ez az egész erőfeszítés, ha csak ez egy előállítása az utasításoknak lett volna, aminek egy földi ember egyáltalán nem tudott volna eleget tenni, és ha csak a ’kegyelem’ és a ’bűnbocsánat’ lett volna döntő? – Nem, a világmegváltó, ahogy itt láttuk, teljesen tudatában volt annak, hogy a mintaképeket nem lehet beteljesíteni egy földi életben, hanem hogy ez a megvalósulás viszont több életen át utólag valósággá fog lenni minden egyes személynek, mint gyümölcse a saját vágyának, a saját gyakorlásának, akaratának és tapasztalatának. És ez ennek a lénynek a találkozása a korábbi életének legfőbb gyümölcsével, amit úgy fejez ki, mint ’ az elveszett fiú’ hazajövetele vagy találkozása az Atyjával. Itt az istenfiú felismerte hibáit és az által helyes belátásra és álláspontra jutott az Atyjához és tudja látni a saját életét, örök azonosságát, mint az Isten fia. Itt van ahol ő lett az anyagnak és az által az életnek és halálnak az ura. Itt nem ’vétkezik’ – hibázik – többé, hanem tökéletesen cselekszik, elért nemi pártatlanságot és az által a ’minden szeretetet’.


Az Ó, Új és a Harmadik Testamentum

„A kereszténység világkorszaka tartalmaz három nagy fejlődési szakaszt, amelyből az első tartalmazza az Ótestamentumot és a zsidóságot és a második az Újtestamentumot és a kereszténységet, amelyből a materiális helyzet kifejlődött. A harmadik stádium a Harmadik Testamentum vagy a szellemi tudomány, amely fog lenni az alapzata az emberiség további fejlődésének és garancia arra, hogy az emberek ez alatt a korszak alatt egyesülnek az Istennel.” (1) „ De előtte át fogunk menni bizonyos szerencsétlenségeken vagy egy „világkataszrófán.” (2) „Azért, hogy el tudjunk fogadni útmutatást vagy tanítást kell, hogy legyen az embernek egy bizonyos mennyiségű személyesen átélt anyagának lenni, ami tud okozni egy ’miért’ a tudatban.” (3) „ A ’világ végének’ alapvető ismertetőjele így hát Krisztus ’vissza jövetele’.”(4)

„ Most történik a beavatás a ’hétköznap piramisában’ és a vallási tanítókat felváltja a szellemi tudomány, ami rendelkezésére áll minden kutató embernek.” (5) „ A jövőnek a tudományon kell nyugodni, tudományon és megint a tudományon minden tüneményben.” (6) Iskolákon, egyetemeken és tanintézeteken keresztül fog a világmegváltás legfensőbb eszményképei, előírásai és célzásai egy élő valósággá lenni a közönségnek.” (7) „ A szellemi tudomány nem egy szellemi tudomány, ha ez nem minden pontban igazolja Jézus hegyi prédikációját.” (8) „Mindenki, aki próbál az embereknek egy másik utat mutatni, mint az abszolút felebaráti szeretet útját, azokhoz a ’hamis prófétákhoz’ tartozik, akikről Krisztus figyelmeztette az emberiséget.” (9) „ Így hát látjuk, hogy az utolsó stádium a keresztény világkorban, az új világkúltura, be van építve a korábbi kultúrákba.”



Az emberiség örök életpályája.

(10) „ A kozmikus elemzések megmutatják a kutató embereknek, hogy hol tartózkodnak az örökös életpályájukon és miért pont ott.” (11) „ A földi emberiség eszerint vándorlásban van a sötétségtől a fényig, éppúgy, mint azelőtt ettől a fénytől jött és a sötétségbe ment le.” (12) „A befejezetlen földi emberek kizárólag azért vannak a fizikai területen, hogy ’tanuljanak gondolkodni’ vagy létrehozni véleményeket és az által ’ön tudatot’. Ők nem tudnak meg tanulni gondolkozni a szellemi területeken.” (13) „Az állat eszerint egy alvó lény, amit fel kell ébreszteni.” (14) „… egy egyén akaratvezetését csak a tapasztalatokon át lehet megváltoztatni.” (15) „ Senki sem tudja elkerülni, hogy hibákat csináljon olyan területeken belül, ahol ismeret hiányzik. És ha nem lenne arra lehetőség, hogy hibát csináljon, akkor soha sem tudna senki elsajátítani tudást.” (16) A háború egy állatias hatalomgyakorlás. Az erősebb tudja kényszeríteni a gyengébbet, de ez nem béke.” (17) „ Amit a győzelmen át vetnek, azt aratják a vereségben és a vereség tapasztalatai maga után von egy új aratást.” (18)

„ Ez a tetőpontra jutása az ölőelv alkalmazásának a megcsonkítás, halál és a tönkretevés formájában, aminek a tanúi leszünk, mint a földi ember képességét arra, hogy használjon atomfegyvert a gyilkossági ügyességében.” (19) „ Az emberek nem értik meg, hogy azok, akik ölnek atombombákkal, szintén meg fognak halni atombombák által. Ez nem a kardnak az elve egy ezres- vagy milliomos nagyításban, ami nekünk itt, ebben a szörnyetegben előttünk van? Azt hiszik, hogy ki lehet kerülni a felebaráti szeretettörvényt azáltal, hogy kardot még hatásosabbá csinálják?

(20)”Minthogy egy tükörben lehető egy személynek, hogy egy fizikai képet lásson magáról, az is lehető, hogy az illető, egy átfogó befolyáson keresztül a természet felől, vagyis a környezet és egyének által, fog találkozni egy lelki tükörképpel magáról.” (21) „ Védelmez valaki másokat, akkor maga is védelmezve lesz. Ha valaki hideg és egoista másokkal szemben, akkor a végén csak egoizmussal és hidegséggel fog találkozni ugyanazoktól.”
(22) „ Összes tapasztalatok a fájdalomból vagy szenvedésből lesz a szellemi vagy pszichikai térben átalakítva egy képességgé, hogy a lény tudatában alkosson, ne csak egy tiszta intelligenciás-, hanem még egy érzelmi vagy lelki képet is ennek az legbensőbb ’ön magába’ azokról a szenvedésekről, amiket ez lát, hogy az embertársát többé-kevésbé gyötri.” (23) „… mikor valaki nem csinál mást csak jót, akkor nem tud sötétséget vagy szenvedést kapni vissza.”(24)



Szellemi szabadság

”… az út a kifejlesztését minden intellektualitásnak és kultúrának megy a szabad gondolkodáson át, szabad kritizáláson/bíráláson, vagyis rámutatni hiányokra és hibákra, szabadon előadni olyan eszméket és elképzeléseket, amelyek nem éppen megfelelők a jóváhagyott szellemi színvonalnak vagy annak, ami hivatalosan szokás és hagyomány…”
(25) „… mikor egy felfogást sokan elfogadnak, lesz ebből egy erő, teljesen tekintet nélkül, ha ez logikus vagy logikátlan, ha ez valóságos vagy nem valóságos, ha ez igaz vagy nem igaz.” (26)”A valóságot illetően kell és fog minden kapitulálni.” (27) „Alázatosság/szerénység nem egy kisebbségi érzés miatt okozott szolgalelkű pszichikai magatartás az embertárssal szemben, hanem a helyett ugyanaz, mint a tiszta valódi és abszolút normális elismerése a saját tökéletlenségének és korlátozottságának.”(28)

Életművészet, ima és határtalan szeretet

„ Az egész fizikai szervezetünk, a szervektől a legkisebb partikuláig egy milliárdos élőlényekből álló szervezet.” (29) „ Sok ember rémítően gondatlanok a szervezetükkel szemben és ezért meg fognak fizetni.” (30) „Ezeket az egyéneket (amikből a szervezet van felépítve, fordító megjegyzése) ugyanis szintén kell szeretni, ellenkező esetben a sötétség vagy a pokol fog kitörni itt is.” (31) „ A gondolaterő örömnek fog lenni és életkedvet teremt.” (32) „Az életmódunk miatt lehet egy mély hasadék köztünk és az isteni világterv között. Ezt mi úgy éljük át, mint baj/balsors és fájdalom.” (33) „ Az emberek védelmezve vannak, még ha ez látszólagos is bizonyos idők alatt, meglehetősen kellemetlen lehet.”(34) „Az összes sötétség semmi más, mint szükséges, teljesen logikus folyamatok, amiknek kell történni és legyőzni azért, hogy kapjunk egy tudatot, mint Istené.” (35) Csak kell imádkozni Istenhez, még akkor is ha, valaki úgy gondolja, hogy neki nem kell.” (36) „ Az az ember, aki minden helyzetben tudja mondani: ’Legyen meg a te akaratod, ne az enyém’, kap életkedvet és képességet arra, hogy át tudjon jutni nehézségeken és sötét helyzeteken.” (37) „ Az említett egyének eszerint belátták, hogy Isten akarata a saját helyett sohasem azonos egy rabszolgaszerű meghódolással, egy saját élet, vagy egyéniségé feladásával.” (38) „A szeretet nem csupán simogatás és az nem szeretetteljes, ha valaki ’tossegod’.” (39) Az emberek körül vannak véve egy tengernyi zseniális ötletekkel, amelyek fognak sugározni a tudatukba lassanként mikor azonos hullámhosszra jutnak az univerzum alaphangjával, ami azt jelenti, hogy létezni boldogságra és áldásra minden élőlény számára.” (40) „ A ’művészét’ egy képesség arra, hogy megtestesítsen ’fennkölt értelmiséget’ az anyagba.” (41) „Vannak személyek az említett Gondviselésnél, akik különleges fokban a művészet láthatatlan irányítói, akik megihletnek sok különböző féle művészeket, tekintet nélkül arra, hogy azok űznek festést-, kép- vagy zeneművészetet, zenét vagy éneket.”

(42) „A ’művészet’ ugyanis önmagában semmi más, mint ’kozmikus élet’. (43)” Ugyanolyan fokban, mint amennyire az egyén szeretetteljes, kezdi a természet nyitni a forrásait. Észre fogja venni nemcsak azt, hogy sok dolog a napi életben az előnyére formálódik hanem, hogy saját maga rendezte meg ezeket a dolgokat.”…” Fokozatosan kezd megtelni egy hálás érzéssel, egy vággyal, hogy megköszönje azoknak a láthatatlan erőknek, amelyek eszerint egyre inkább nyilvánvalóan az előnyére vannak.” (44) „Mi látjuk tehát, hogy arról van szó, hogy gyakorolni kell, hogy lássunk ’Isten szemével’. Ez elkeríthetetlenül oda fog vezetni, hogy az ember egy fénylő és melegítő nap lesz a környezete számára. Az ember érzi magában ezt a hatalmas vágyat: ’Én akarok boldogságnak és áldásnak lenni, mindennek, amivel kapcsolatba jövök!’- Mikor megkapjuk ezt a szándékot, kezd az Isten élővé válni a tudatunkban.” (45) A Gondviselés pazarul fel van szerelve erőforrásokkal, tehát fog minden ember eljutni ehhez a magas kultúrához, függetlenül másoktól.” (46)

Egy nem, egy vallás, egy Isten és egy emberiség

„A földi embereknek van egy meghatározott céljuk, amit a legbensőbb vágyuk és akaratuk kíván elérni, az, amit én a ’nagy születésnek’ nevezek vagy átélését a ’kozmikus tudatnak’. Ez ugyanaz, mint a valódi ember állapotot, amihez a lelkiismeret mutatja az utat.” (47) „A korábban annyira ellentétben álló személyek, ’férfik’ és ’nők’ most annyira egyensúlyozottak, hogy ezek a továbbiakban már nem két nem. Tehát a továbbiakban nincsen valami ’ellentétes nem’ ezeknek a lényeknek a számára. Mindenki ugyanahhoz a nemhez tartozik. A szeretetüknek a tárgya ez által lesz a ’saját új nemük’. (48) „A felebaráti szereteten át fog az ’Isten képmása’ láthatóvá válni. És egy zajtalan isteni hang vibrál ebből a képből a mi bensőnkbe: ’Én vagyok a te örök Istened, akit te évezredeken át kerestél kutattál, és akinek imádkoztál, hogy a szerény szolgája legyél. Amit csinálsz ezeknek az embertársnak, azt csinálod nekem. Ha szeretsz engem, akkor fog a lelkem fényleni és csillogni körülötted örömre és boldogságra mindennek, amit érintesz. Akárhová mész itt a Földön áldás, szépség és boldogság fog sugározni és világítani a lábnyomodban. (49)

Örökkévalóság

„A teremtő struktúra a világmindenségben kizárólag kapja a mozgását vagy működéserejét azoktól az örök struktúráktól, amelyek léteznek saját erejükből.” (50) „Az ’örökkévalóság’ nem valami, ami ’kívül’ van az élőlényeken, hanem ugyanannak a saját legmélyebb alkatrésze, az a váll, vagy alapzat, amely körül az ’idő’ vagy az ’élet’ mozog.” (51) „Az élőlény tehát tartalmazza magában az univerzum titkait.” (52) „ Az új kutatási módszer azért fog egyre inkább alapozódni az egyén tudására saját magáról, az ismeretéről a saját anyagfeletti természetéről, mert ebben az anyagfeletti természetben az egész élet misztikája kinyilvánítva van.” (53) „ Mikor az én minden lényben együttesen így hát alkotja Isten énjét, ezek tehát azonosak fognak lenni Istennel, annak ellenére, hogy minden külön egyént a saját individuális struktúrájának erejéből tulajdonképpen csak egy ’isten fiúnak’ lehet nevezni.” (54)”… az egyén egy képmása az univerzumnak vagy a világmindenségnek. Az illető egy másolata az Istennek. Ez egy megerősítése a Biblia elbeszélésének Ádámnak azonosságáról, vagyis az emberről, mint ’Isten képmása’.”  (55)



Az feletti idézetek hozva vannak:

  1: Kereszténység világkorszaka, Kosmos 11/91
  2: Az új kultúra, Kosmos 3/04
  3: Livets Bog (LB) III, 919 rész
  4: Világvége, Cikkgyüjtemény 1, 12.12 rész
  5: Szűzi szülés, Kosmos 4/90
  6: A Livets Bog alkotásom körül, Cikkgyűjtemény 1, 14.4
  7: LB III, 879
  8: Kereszténység világkorszaka, Kosmos 11/91
  9: LB VI, 2009
10: Kereszténység világkorszaka, Kosmos 11/9
11: Istenség és az életkedv Kosmos 9/97
12: Élet útja, 2 fejezet
13: Az értelmiségezett kereszténység, 236 oldal
14: LB I, 172
15: LB VI, 2285
16: LB VI, 2129
17: Világ megmentése, Kosmos 12/02
18: A legnagyobb hadvezér, Kosmos 5/92
19: Az Örök Világkép 11, 19.14
20: Kozmikus tudat: Lelki függetlenség, 8 fejezet
21: LB VI, 2128
22: LB VI 2371
23: LB VII 2408
25: Út a beavatás felé: Ajándékkultúra, 6 fejezet
26: Temetés, 119
27: A Livets Bog alkotása körül, Cikkgyüjtemény 1, 14.21
28: Út a beavatás felé, 1 fejezet
29: Mikrokozmosz, Kosmos 11/77
30: Ember és a sorsa, Kosmos 3/92
31: Ki az én felebarátom, Kosmos 11/87
32: LB VI 2295
33: Lelkiismeret, Kosmos 1 és 2/75
34: Az új kultúra, Kosmos 3/04
35: Az új kultúra, Kosmos 3/04
36: Az út Shangri-La felé, Kosmos 8/93
37: Istenség és életkedv, Kosmos 9/97
38: A Livets Bog alkotása körül, Cikkgyüjtemény 1, 14.19
39: Szabadság, felszabadulás és béke, Kosmos 3/93
40: Partikulák, űr és gondolaterő, Kosmos 1/10
41: LB IV, 1150
42: Örök Világkép III, 33:74
43: LB V 1661
44: Bűnbocsánat, 1/03
45: Isten szeme, Kosmos 7/92
46: Kultúra, Kosmos 10/81
47: Lelkiismeret, Kosmos 1 és 2/75
48: LB IV, 1560
49: Pünkösdi fény az élet felett, 3 fejezet
50: Örök Világkép I 29
51: LB IV 1070
52 Temetés 40 fejezet
53: Temetés 38 fejezet
54: LB VII 2475
55: A lelki hármasság, Kosmos 3/75

Martinus med Livets Bog 1955
Martinus a 11-es főjelkép előtt. Az év 1955 és a legfontosabb elemzések a Harmadik testamentumban meg vannak írva.

(Kattincs rá a fotóra és nagyobb formában láthatod)

 

 

 


A címek a következő idézetekhez a Harmadik Testamentumból nem Martinus fogalmazásai

Kinek lehet öröme ettől?
„… azok az emberek, akik fogékonyak lesznek a kozmikus logikának azok, akiket maga az élet kiképzett. Ezek azok, akik nagy nehézségeken mentek át és kezdik érezni mi az, ami egyáltalán nem, hajt hasznot. Egy újfajta biztonságérzet fog szintén kialakulni ezeknek az embereknek az érzékeiben, nem fognak félni a haláltól, mert be fogják látni, hogy halál nem létezik, hanem csak egy változás egy helyzetből a másikba, egy átalakulás az újraszületésen keresztül, ami önmagában egy fejlődés. És ez a fejlődés fogja majd elvezetni az embereket egy olyan helyzetbe, ami az igazi boldogság, mivelhogy meg lesznek kímélve a bizonytalanságtól, betegségtől és csalódástól és minden formájú balesetektől, ami kínozza mi korunk embereit.  (Az előadásból: „Út az igazi boldogság felé”)

Egy árnyalat az élet oktatásában
„Egy egyedi lény kinyilvánításai, akármennyire is ragyogóak vagy tökéletesek is lennének, tud így önmagában sohasem eléggé annyira hatalmas lenni, hogy tegye minden más formáját a Gondviselés vagy Mindenhatóság befolyását a lényekre fölöslegesnek. Mi ezért soha nem láttunk és soha nem is fogunk látni, hogy egy u.n. „szent lény” vagy egy u.n. „szent könyv” tud kitenni többet, mint egy elszigetelt árnyalat vagy egy töredék ebben a hatalmas erők összjátékában, amelyek minden nap mutatják nekünk magukat, mint élő képcsarnok, ahol világmindenség, napok, bolygók és lények a saját különböző szépségformájukban és inspiráló jelentőségével szálldosnak el a mi-mindent az fejlődési fok és felfogóképesség után- többé-kevésbé csodálkozó szemeink előtt. (Livets bog I, 10 rész)

„Mindenkinek azt kell keresni, ami lelkesíti az illetőt.
Minden egyénre vagy minden igazságkeresőre vonatkozik tehát az, hogy a mindennapi életmódjában vagy életátélésében találja meg azokat a lényeket, azokat a kifejezési formákat, azt az olvasmányt, azt a foglalkoztatást, vagy olyan sokat vagy olyan keveset, ami őneki azonos egy teljesen életadó vagy élénkítő alapzattal a fejlődésének, a tudatlanságból tudatosságig, sötétségből fénybe, a gyásznak és az árnyékoknak sötét birodalmából a szeretet fénylő zónáiba az örök Isten elé.
Livets bog I 16 rész

Mi mindnyájan tanítói és tanítványai vagyunk egymásnak
Livets Bog feladata az…”hogy vezesse az igazságkeresőt a napi életátélések megértésére – ennek az eseményeivel, kellemes és kellemetlen tapasztalataival, fénylő és a sötét díszleteivel – minthogy azonosnak lévő őneki saját magának különösen összhangba hozott és a Gondviseléstől kiváltott közvetlen összefüggés.

„ Livets Bog fog tehát átadni a tanulóknak egy belátást arra, hogy ez az összefüggés vagy az élet közvetlen beszéde úgy létezik, mint a létnek abszolút egyedüli alapvető vallása, mikor ez ugyanis csak tud létezni, mint abszolút mindenkivel, mint tanító mindenki, mint tanítvány és minden, mint tantétel. Livets bog I, 15 rész

Maga az élet a valódi vallás
„Mikor minden élőlény létezik az által, mint született tagjai ennek a vallásnak, nincsenek ennek semmi előzetes bejelentkezési- vagy felvételi ceremóniái. És mikor ennek a területe, végtelenségtől a végtelenségig átfog semmivel sem kevesebbet, mint a világmindenséget, itt van nekünk az egyedüli létező vallás, amelyben a szószerinti értelemben csak egy nyáj és egy pásztor van. Livets bog I, 15 rész

Tolerancia minden és mindenki felé
„Mikor az Atya eszerint engedte az önátélésemet, tapasztalatteremtésemet vagy a tudatállapotomat egy olyan természetűnek lenni, hogy annak az újra elmondása a Livets bog formájában leleplezi a lények azonosságát, mint „Isten gyermekei”, ugyanakkor ez felfedi a vallásoknak közeli belső kapcsolatát egymáshoz, mint egy sugárnyaláb ugyanabból a fénytengerből és azáltal a továbbiakban alkot egy védelmet minden létező egyénnek és annak következtében egy csodálatos módon megtette a Livets bog-ot egy szerszámnak a bebizonyítására és eltávolítására az utolsó maradványait az olyan fajta tudatlanságoknak amelyek intoleranciát hoznak létre és annak a kísérőjét a „szenvedést”… Mert a tudatlanság az igazi oka mindannak, amit a világ „a gonosznak” nevez. Ahol a tudatlanságot eltávolítják, megszűnik az u n „gonosz” létezése.”  Livets bog I, 19 rész

Az újraszületés megértésével lesz az élet igazságos
„ Újraszületés a megingathatatlan alapja és garanciája az abszolút jogosság és igazságosság alkotásának a világban. Ez nélkül nem tud létezni semmiféle igazságosság. És tudomás nélkül az újraszületésről valami megoldást az életmisztikáról lehetetlenség átélni vagy megérteni… De köszönhető annak, hogy van, ismeret az újraszületésről tudjuk látni, hogy az egyén saját maga alkotja a legeslegelső és teljes okát a saját sorsának, és hogy a szenvedések kizárólag létrejönnek az illető tudatlansága miatt a tökéletes életformáról és az abból következő sorsalkotástól.” Livets bog VII, 2658, 17 pont

Kutatás a bensőben
„Mivelhogy a kutató maga is azonos evvel az „élő valamivel”, fog a saját élete lenni az a tárgy, ami legközelebb van hozzá vagy leghozzáférhetőbb erre a kutatásra. Az új kutatási módszer lesz ezért egyre inkább alapozva az ember ismeretére magukról, a tudomásáról a saját anyagfeletti természetéről, mert ebben az anyagfeletti természetben van az egész élet misztikája kinyilvánítva.” Temetés, 38 rész

A megszokott gondolkodásmód és a bölcsesség
„Mikor az emberek kezdik eltávolítani magukat attól a soktól, ami a modor és szokás, könnyen azt fogják érezni, hogy egyedül vannak a saját gondolataikkal és kívánságaikkal. De mikor megismerik azokat a törvényeket, amelyek az imádság ereje mögött vannak és megértik, hogy használják azt, fogják érezni, hogy soha nincsenek egyedül, hanem vannak erős szellemi energiák a földnek és az embereknek átalakítása mögött, amikben ők most fognak lenni tudatos munkatársak. A „Megszabadítás a csoporttudattól”, Kosmos 6/04

Csoporttudat és szabadság
„Az emberek még mindig annyira meg vannak gyökerezve az állatélet hagyományaiban, hogy szeretnek csoportosan járni. Ők inkább rossz úton mennek a csoporttal, mint a jó úton egyedül. De az által fogják természetesen szintén osztani a csoport sorsát.”

„Más lények nem félnek a csoport ’purgatóriumától’. Őnekik az igazság leleplezése és gyakorlása a teljesen egyedüli lelkileg irányadó a megjelenésükben, teljesen függetlenül attól, hogy milyen szenvedéseknek, gúnyolódásnak és rágalmazásnak teszik ki magukat a tudatlan tömegtől.”

„Ezeknek a tényeknek a verőfényes napfényében fog a magánszemély vagy a kissebség lenni az a ’kicsi szikra, amiből nagy tűz támadhat’, megszabadítja a tömeget a tudatlanság és a szuggesztió ölelésétől és fog tehát lenni jogosan az a kicsi ’mustár mag’ amelyből a ’meny ország’ növekszik ki itt a földön.” Temetés, 119 és 120 rész

Bizalom az életben
„A félelem ellentéte csak az a lelki helyzet lehet, amit kifejezünk a „bizalom” fogalommal. Ahol létrejön bizalom, el távul a félelem. Ahol a félelem eltávolodik, létrejön a béke. Út az igazi béke felé, tehát egy béke, ami nem egy álcázott fegyverszünet, egyáltalán nem épülhet fel vagy eltávolítható fegyverrel – hanem bizalommal.

„A félelem abszolút igazi oka szellemi vagy kozmikus tudatlanság. Azért nem lehet a félelmet leküzdeni erőszakkal és hatalommal, de viszont kizárólag kozmikus tudattal. Csak abszolút kozmikus tudat ad megfelelő rendíthetetlen bizalmat.” A halálfélelmen túl, könyv 21

Életkedvet
Mi kell ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi életkedvet és azért, hogy megtartsuk azt? Az embernek meg kell tanulni, hogy szeresse a felebarátját, mint önmagát. Ez ad életkedvet és megtartja azt. Az a gondolkodás, ami legeslegjobban aláaknázza az életkedvet az a mártíromság.””Életkedv”, Kosmos 5/95

„ Mi eszerint soha nem fogjuk egyetlen esetben sem látni az Istent, kivéve a felebarátjainkon keresztül és sohasem éljük át felebarátjainkat anélkül, hogy ne lennénk Isten elé állítva. „Felebarátunk” a saját mikro lényeink, „felebarátunk” az a lény, akinek a szervezetében mi magunk átéljük a napvilágot, vagy az, aki üldöz és gyűlöl minket, éppúgy, mint az a személy, aki szeret és csodál minket. A „felebarát” mindenki, aki az észlelési horizontunk hatáskörébe érkezik.” Livets bog III, 703 rész

Mindenszeretet
„Korábban egy fél nemű lény volt most pedig útban van, hogy egy teljes nemű lény legyen. Minthogy tehát már régóta tudjuk, hogy az egyén állatból emberré változik. Minél távolabbra jutott ebben a változásban, annál inkább „emberi”, vagyis intellektuális és szeretetteljes lesz.”
Livets bog VII, 2482 rész

A korábbi, ellentétben annyira gazdag lények, „férfi” és „nő”, most egyenlők és a továbbiakban nem két nemet tesznek ki. Ezeknek a lényeknek tehát nem létezik a továbbiakban valamiféle „ellentétes nem”. Mindenki ugyanahhoz a nemhez tartozik. A szeretetüknek a tárgya az által csak őnekik az „saját új neme” lehet.”
Livets bog IV 1560 rész

Állatölés
„… az étkezésen belül is vannak területek, ahol gyakorolhatjátok a szeretetet… van egy másik és sokkal szebb életforma, mint az, hogy táplálkozzon a megölt állatok hátrahagyott hulláin… A kifejlődött ember kizárólag vegetárius termékeken él.”
„Karácsonyi csillag”, Kosmos 12/96

Mi magunk vonzzuk hozzánk a sorsunkat
„Minden ember olyan, mint egy mágnes, ami azokat az eseményeket és élettársakat vonzza magához, akik olyan tapasztalatokat és élményeket tudnak megadni, amikre őnekik alkalmilag szükségük van.”
„Két életelem”, Kosmos 5/98

„Ha egy olyan ember előtt állunk, aki kellemetlen, akkor gondolhatunk arra, hogy ez a saját karma, ami kapcsolatba hozott evvel az emberrel. Ez egy próba a tolerancia- és a szellemi egyensúlyban…De akkor lehet így gondolkozni:” Te is egy isteni lény vagy és egy isteni lénynek természetes szeretetet mutatni.”
„ Most a szeretet nem csak egy paskolás az arcon. Arról van szó, hogy csinálni kell azt, ami az adott helyzetben a legszeretetteljesebb, minden formájú harag, keserűség, csalódottság vagy irritáció nélkül. Valaki lehet elég határozott anélkül, hogy mérges lenne, és tud szintén helyreigazítani egy másik embert egy kedves és szeretetteljes formában anélkül, hogy ököllel az asztalra csapjon.”
„Életkedv”, Kosmos 5/95

A megbocsátási képesség alapja

„Mikor valaki az intelligenciájával megpróbálja megérteni, hogy minden ember különböző fejlődési fokon van, akkor lassanként erőt kap ahhoz, hogy megbocsásson mindent és mindenkinek. De mitől kap valaki erőt ahhoz, hogy megbocsásson embertársának, aki különbözőképpen ingereli és nehézségekkel és problémákkal tölti meg a másik életét? Attól, hogy próbálja az intelligenciájával megérteni, hogy az illető jelenleg nem tud másképpen viselkedni, mint ahogy most, miképpen egy bogáncs vagy csalán sem lehet másféle, mint amilyen. És attól, hogy belátja azt, hogy amikor „ellenség” közeledik hozzánk, akkor ő kozmikus szempontból nem ellenség, aki az éltünkre tör, hanem csak eszköz, amin keresztül Isten hagyja, hogy learassuk, amit magunk vetettünk. És ehhez hasonlóan, próbáljon meg érzésein keresztül szimpátiát érezni az iránt az ember iránt, aki nem tudja, hogy mit csinál, és majd később kényszerül learatni azt, amit a másiknak okozott. Tehát valójában nem az „ellenség” az oka a kellemetlenségeknek, ő a múltja miatt és tekintettel a jövőjére nem tud másmilyen lenni, mint amilyen most, ebben a pillanatban; ha ez világos, akkor megvan minden lehetséges alap arra, hogy kövessük Krisztus parancsolatát: megbocsátani és megint csak megbocsátani.”
Martinus előadása, 1955. október 16.

A megbocsátás nem az, hogy valaki együgyű
„A humánus képesség ugyanaz, mint egy erősen kifejlődött rokonszenv minden élőlény iránt. De egy ilyen rokonszenv lehet logika nélkül ugyanúgy, mint logikus. Egy logika nélküli rokonszenv az, amit a Livets bog úgy nevezünk, mint „együgyűség”. Az butaság, hogy kedvesek legyünk vagy kedvezményben részesítsünk vagy segítsünk „szélhámosokat” és „csalókat” akik az ínség, betegség vagy nyomorúság álcázásával megpróbálják kihasználni az érzékeny embereket és ez által illetlenül és hamis ürügyek alatt próbálnak jól élni a bőkezűségükön.”
Livets bog VII, 2658 rész 29 pont

A jelenlegi világkultúra egy pénzért folytatott harc

„Az üzleti élet ez által mutatja magát valójában egy kifinomult formának a földi emberek küzdelmének az értékekért. Ez egy háború, áthelyezve egy másik területre, de az eredmény ugyanaz, mint az igazi háborúban, éspedig romok, szegénység és elnyomás a legyőzötteknek, és gazdagság, luxus és hatalom a győzteseknek.”
Livets bog I 75 rész

„ Mikor a létezést teljes egészében véve a kozmikus törvények szerint csak úgy lehet fenntartani, hogy minden érték ugyanazzal az értékkel van meg fizetve, akkor az üzletelv a legmélyebb elemzésében nemes és kozmikus természetű. Ez nemtelen és társadalomkáros lesz, csak akkor mikor ez elfajul egy olyan formában, hogy nagy csoportok a társadalom egészséges és életerős egyénei ki lesznek zárva attól a lehetőségtől, hogy értéket értékkel fizessenek, vagy ahol nagy csoportok az egyénekből ki tudják „vásárolni” magukat ebből az isteni princípiumból. Ilyen körülmények fognak mindig uralkodni ott, ahol valamit egy olyan áron fizetnek meg, ami nem harmonizál ennek az igazi értékével.”
Livets bog I, 76 rész

Egy nemzetközi békebirodalom kialakulás alatt van a földön
„A következő évszázad alatt a nagyhatalmak el fogják veszíteni hatalmukat, és az emberek meg fognak egyezni abban, hogy megváltoztassák a világot azáltal, hogy alkotnak egy nemzetközi jogszabályt, ami megtiltja a háborút. Ezt úgy fogják megoldani, hogy az egész világ fog egy közös vezetés alá kerülni, és akkor senki sem fog uralkodni az olaj vagy más értékek felett.”
„Az új kultúra” Idézet 1900-as évekből

„Mikor az összes nemzetek tartományok egy államban, akkor a valóságban csak egyetlen nép van a világon. De mikor csak egy nép van a világon, akkor nincs senki, aki ellen háborút kell viselni, senki, aki miatt vámhatárokat kell felállítani se állam, akitől venni lehetne, se állam, akinek eladni lehetne. Egy népet lehet elvből egy személyhez hasonlítani. Egy egyén nem tud „vásárolni” saját magával. A pénz el fogja veszíteni létezési alapját, teljesen felesleges lesz.”
Temetés, 202 fejezet

„ Mivelhogy a földgolyó egy egység, egy szervezet, egy test, ennek az egyéni részei arra vannak szánva, hogy együttesen dolgozzanak… A világ igazi természetének és szellemi irányának nemzetközi fejlődés a neve. Nemzetköziség az a kötelék, amivel Isten összekapcsolta a földet. És ’amit az Isten összekapcsolt azt az embereknek nem szabad elválasztani’. Minden, ami ellene van ennek a fejlődésnek háborút fog kiváltani.”
Temetés, 178 fejezet

A jelenlegi kultúra az utolsó ítélet napjának része
„Mi láttuk, hogy az emberek többé, mint valaha egy kísérletezési korszakban vannak, egy korszak, ahol a lehetőségek a lelki és fizikai kicsapongásra és kisiklásra úgy mondva, az élet összes területén, annyira túlnyomóak, hogy se a világvallások vagy fegyház, bezárás, büntetés és kivégzések tudnak valamit csinálni ellene. A kicsapongásoknak vagy a kisiklásoknak van tehát a saját járásmódjuk és alkotják minden megszegését az élettörvényeknek, amelyek az utolsó ítélet napjának vagy a világkatasztrófának borzalmait kikerülhetetlenné teszik.”
Livets bog VII, 2521 rész

„Az emberiségnek majdnem teljes tudatlansága a szellemi vagy pszichikai anyagokat illetően az, ami létrehozta az utolsó ítélet napjainak borzalmait…Az természetes, hogy minden alkotásnak a fizikai téren logikusnak kell lenni azért, hogy be tudja tölteni létrejövetelének célját. Ellenkező esetben egy csalódás vagy lelki katasztrófa lesz az előidézőjének… Az tehát, ami ki fogja vezetni az emberiséget az utolsó ítélet napjainak sötétségéből nem a materiális tudomány, ép olyan kevésbé a vallásos elv abban az elavult értelmezésben, ami még mindig általánosan elfogadott. A helyett lesz mindenekelőtt halmozása azoknak a tapasztalatoknak, amit az emberiség szerez magának az utolsó ítélet napjának borzalmain és nehézségein keresztül.”
Livets bog VII, 2522 rész

„Ez a nagy mennyiségű tapasztalat teremti meg az emberben a humánus képességet, vagyis azt, hogy nem lesz képes gonoszul cselekedni… Van nagyon sok dolog, ami látszólag jó, de a valóságban rossz, mialatt van szintén sok minden, ami látszólag rossz, de a valójában jó. Azért hogy teljesen el lehessen dönteni mi az, ami rossz és mi az, ami jó az isteni világtervben, kell ismerni ennek a tervnek a főszerkezetét.”
Livets bog VII, 2523

„Még akkor is, ha a személy kezdett egy humánus egyén lenni, nem tudja az illető azonnal saját erőből magáévá tenni kozmikus tudományt vagy a felvilágosításokat, hogy vajon mennyire az ő humánus álláspontja és életformája valóban logikusan vagy tudományosan kapcsolatban van az élet kozmikus céljával. És itt a lények fogékonyak lesznek a szellemi tudományra, vagyis az élet kozmikus elemzéseire.”
Livets bog VII, 2524 st

„Nem csoda, hogy a kifelé vezető út a nehéz anyagok rétegeiből egyes-egyedül a felebaráti szeretet kifejlődésen át történik. Amíg a személy veszélyes a környezetére, muszáj neki megmaradni a nehéz anyagok igája alatt. A szilárd anyagok az élet kényszerzubbonya. Mikor a lény önzetlen lesz, megnyílik a „kényszerzubbony” és a lény ki lesz szabadítva, az anyag szívesen és direkt engedelmeskedik az akaratára és az igazi élet kezdi nyitni a kapuit az elragadtatott istenfiúnak.”
Livets bog II, 365 rész

„Gondviselésnek vannak bőven módszerei arra, hogy megvédje azt, aki szeretetteljesen cselekszik.”
„Kultúra”, Kosmos 10/81

A mostani vallástalanság
„De ez a valóságban csak egy felületes felosztás. Eredetileg minden ember vallásos, igen, egyszerűen nem is tudnak élni anélkül, hogy azok lennének. Azért mikor a „vallástalanságról” van szó, ez csak egy elmeállapotot jelent, mikor a személy elveszített minden bizalmat az ősidőkből származó erkölcsről és egy Gondviselésről vagy Istenségről való felfogásról, mivelhogy ennek a bemutatása egy égbekiáltó ellentétben van őneki a mostani, tudományosan vagy értelmiségileg beállított felfogására…De abban a pillanatban, mikor a vallásos törvények és a mennyei részletek fog valódi tudomány lenni és az értelem segítségével ki lehet kutatni vagy ellenőrizni, fog lenni ezernyi vagy milliónyi földi ember akik készek arra, hogy helyezze a felfogását és az életét teljes egészében ennek a tudománynak az érdekkörébe. Akkor fog őnekik a vallásosságuk megint fel fog jönni a látható, fizikai felszínre.”
Livets bog IV 1485 rész

Istenség – egy valóság?
„Az igazi átélését az Istenségnek kozmikus tudaton vagy beavatáson keresztül viszont nem lehet senkinek sem megadni, ez valami, amire az egyénnek kell oda kifejlődni, és ami fog jönni egyszer, mikor a tudatában birtokolja az érzék, intelligencia és intuíció szükséges keverékét. Ez valami, ami a fejlődéssel fog jönni ugyanúgy, mint a lények valamikor kaptak szemet, hogy lássanak és fület, hogy halljanak vele. Ez fog jönni előbb vagy utóbb minden földi emberhez, precíz, ahogy ő kifejlődött ásványból növénnyé és növényből állattá. Most fog átváltozni állatból igazi emberré, vagyis egy ember, mint Isten képmása.”
„Isten érzékei”, előadás 1948 nov. 7

Harmadik Testamentum
„Mi eszerint látjuk, hogy az utolsó stádium a keresztény világkorban, az új világkultúra már bele van építve a korábbi kultúrákba. Kereszténység világkora három nagy fokozatot tartalmaz, ahol az első alkotja az Ó testamentumot és a zsidóságot és a második az Új testamentumot és a kereszténységet ahol a materialista helyzet fog kifejlődni. A harmadik szakasz a Harmadik Testamentum vagy a szellemi tudomány, ami alkotni fog alapzatot az embernek további fejlődésére és garantálja, hogy az ember ebben a korszakban egy fog lenni Istennel.”
„Kereszténység világkora”, Kosmos 11/91

Mi fog történni az új világkorban?
„Ebben az új korszakban minden háborúskodás, ínség és nyomorúság fokozatosan véget fog vetni. Az ember fog lenni, mint Isten képmása, őhozzá hasonló. A föld összes államai fognak egyesülni egy birodalomban és az emberiség fog egy nyáj és egy pásztor lenni. Az emberiség vallásossága a továbbiakban nem lesz alapozva ösztönre vagy hitre, hanem tudományra, tényekre és valóságra. Mindenki meri elismerni Isten életét, ami megnyilvánul mindenben és mindenkiben.”
„Három embertípus „Isten képmása” teremtésében a földön, Kosmos 1/97

A legfensőbb viselkedés
„Krisztus mondta a tanítványainak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványaimmá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya, Fiú és a Szentlélek nevére.” Mi ez a keresztelés? Az igazi keresztelés, az egyetlen, aminek van jelentősége, az a szeretetteljes kölcsönhatás, ami az embertársainkkal van hétköznapokban. Hogy megfertőzzön másokat a fény lényével a saját létezésén keresztül, ez az igazi keresztelés. Az ember nem tudja megváltoztatni őket, de tud nekik mutatni egy példát, ami működik hosszabb távon. És ez a fénynek lénye nem valakitől jön, hanem Istentől, valakin keresztül az embertársnak. Így tehát az ember egy lény, aki az életkedven és szereteten át fogja az Istent, hogy jelenlévő legyen az ő kölcsönhatásban az embertársakkal. Akkor nincs mártírtudat, akkor fénylik és sugárzik a béke az emberen át, még akkor is, ha egy csatatéren tartózkodik.”
„Életkedv” előadás 1941 aug. 1

Következő kérdést intézték Martinushoz:
„Miért nincs a „Martinus mozgalomnak” egy megfelelő neve, amivel ezt jellemezni lehetne, minthogy más szellemi mozgalmakat, mint például a teozófiát, antroposzófiát, Missziósegyesületet, Jehova tanúit, stb.?”

Martinus válasza:
„Mikor a szellemi munkám körül semmiféle formában nem létezik és szintén sohasem fog létezni egyesület-, szekta- vagy vallásos alapítás felállított törvényekkel és előírásokkal, szakramentumokkal és keresztelő cselekményekkel stb., nem fog ilyenformán itt lenni semmiféle „mozgalom” aminek nevet kellene adni.
Hogy az én szellemi munkám kap több és több érdeklődő tanulmányi résztvevőt és olvasót az mégis nem azt jelenti, hogy ezeket ez által úgy lehessen kinyilvánítani, mint egy szervezett, vallásos közösség. Hogyha valaki tanulmányozza vagy olvassa a munkámat éppen olyan keveset jelent, ha akkor valaki létrehoz társulatot, szektát vagy egyházat, mint mikor valaki olvassa más írók tudományos munkáit. Mikor az összes szellemi munkám csak arra megy ki, hogy legyen egy tanítás vagy egy kinyilvánítása a tudásnak a világkép elemzéseinek formájában és az által felfedje a felebarát szeretet feltételeit vagy a humánus életmódot vagy életformát, ami az embert azonossá teszi a világbékével, így hát nem fog a munkám az intellektuális alakzatával, sohasem egy hitre alapozott vallásnak lenni. Ez viszont kizárólag tud lenni egy iskola, egy tanulmányi intézet, egy intézmény útmutatásra és kiképzésre az élettudományban, miáltal a kifejlődött tanulmányozó kapcsolatba tud jönni a saját isteni átformálásával, állatból „embernek, Isten képmására.”
Ez a munkám így hát abszolút minden igazságkeresőnek van, teljesen függetlenül attól, hogy milyen valláshoz, nemzethez vagy fajhoz tartoznak ezek. Az én elemzéseim éppúgy, mint akármilyen tudomány, teljesen semlegesek és pártatlanok.

Mikor az én szellemi munkám eszerint egy kinyilvánítása és egy útmutatása a világkép örökös elemzéseinek, lehet ezt egész egyszerűen csak kozmikus tudománynak nevezni, ami megint ugyanaz, mint „szellemi tudomány”, minthogy a tanulóit ennek a szellemi tudománynak csak „szellemi kutatóknak” lehet nevezni. Hogy a szellemi munkámat és ennek az érdeklődő kutatóit egy másik elnevezéssel kinyilvánítani lehessen, az csak egy totális félreértésnek a kifejezése lehet.”

„Martinus mozgalom – van ennek egy neve?”, Kosmos 1/1989

© Idézetek a Harmadik testamentumból törvény szerint védve vannak. Copyright, Martinus Åndsvidenskabelige Institut i København

 


Pin it