Ki vagyok én? Honnét jövök és hova jutok? Van Isten?

windowOlvasd el a kozmikus jelképekkel illusztrált bevezetést.

Úton vagyunk, hogy állatból igazi emberekké legyünk.

11Isten örök világterve egy kozmikus jelképben.

Különféle álláspontok a küldetésemről szóló beszámolóval kapcsolatban

Az emberek, akik az elsőként hisznek a hajdani, de utolsóként a jelenkori „jelenésekben”.

Miután munkám lassanként utat talált sok emberhez, akiknek az életében a szellemi tudomány formájában meghatározó lett, éreztem, hogy hasznos lesz számukra, ha röviden beszámolok azokról az eseményekről, amelyek közvetlen előidézői voltak szellemi missziómnak.

Ezek az események – amelyek a számomra egy küldetés lett – olyan szokatlanok és különösek, hogy ezek részletes ábrázolása a nem beavatottak számára elsősorban csodálatos és egészen valótlan mesének látszanak, úgyhogy az intoleráns és a szeretetben kevéssé kifejlődött személyek egyenesen megbotránkoznak, és a „szent harag” fogalmának védelme alatt úgy vélekednek rólam mint „ördögtől megszállt”, „istenkáromoló”, mint a „nagyzási hóbort” áldozata – vagy abnormálisnak, elmebetegnek tartanak. Igen, tényleges körülmények már meg is mutatták, hogy vannak olyanok, akik engem magának az „Antikrisztusnak”, „hamis messiásnak” vagy ehhez hasonlónak tartanak.

Ezek az emberek lassanként szuggeráltak lettek vagy belenőttek abba az elképzelésbe, hogy az ún. „kinyilatkoztatások” olyan tünemények, amelyek csak az ókori bibliai személyekhez kötődhetnek. Évezredeken át ezeknek az embereknek a tudatszínvonalán hirdették városi és vidéki szószékekről, a szabad ég alatti szószékekről, erdőben és parton, utcákon és utakon, hogy „Isten szelleme lebegett a víz felett”, Isten szólt” Adámhoz és Évához, „Isten beszélt Mózessel”, „Isten a prófétákhoz szólt”, Jézus „megdicsőült” a hegyen, az apostolokat „betöltötte a szent Szellem”, amely mint „tűznyelvek a fejük felett” mutatta magát, ahogy Pál „belépett egy fehér fénybe” az úton Damaszkusz felé stb. stb.

Mindennek ellenére a legtöbb ember, aki ezen a szinten van utolsó lesz, hogy megértse azt, utolsó lesz, hogy higgyen abban, hogy ugyanilyen események pontosan ugyanúgy megtörténhetnek a mai időkben, megtörténhetnek itt, modern, tudományos és technikai időnkben.

Ezen a szinten természetesen úgy vélik, hogy „Isten szelleme” mint „egy lángoló csipkebokor” megmutatta magát Mózesnek és „a fehér fény” Pált belepte, annak ellenére, hogy az egyik gyilkos volt, a másik pedig elszántan üldözte Krisztust, és rendíthetetlenül szilárdan hisznek ezeknek az elbeszéléseknek a valószerűségében. De ha valaki ma jön, és azt mondja, hogy „eltelt a szent szellemmel”, hogy „egy az Istennel” vagy, hogy ő maga lett az „út, igazság és élet”, nem hisznek neki, hanem ellenkezőleg, bosszúsak lesznek rá, bármennyire becsületesen és tisztán él és bármilyen tudományos módon tudja is igazolni állítását.

De ez egészen természetes. Ezek az emberek – a vallásos területeken belül logikus gondolkodásban és az elemzésben – még nem szabadok. Olyannyira nem önállóak még, hogy nem merik elhagyni a „csoport” hivatalos nézetét, ami nekik rendíthetetlen, íratlan törvény vagy olyan járószék, amely – vallásos szempontból – szükséges ahhoz, hogy fenn tudják tartani magukat, amíg gondolataik nem képesek egyenesen haladni az élet misztikáját leleplező labirintusokban; még mindig olyan önállótlanok és gyámoltalanok, hogy a régi vallási tradíciók és hittételek területén kívül számukra az élet pusztaság, ahol – saját rendíthetetlenségükből eredően – vallási szempontból éhen kell halniuk vagy más szánalmas formában kell elpusztulniuk.

 

Ne ítélj!
A fent említett emberekhez itt nem fordulok. Ha írásom mégis egy ilyen ember kezébe kerülne valamiképpen, hadd mondjam azonnal az illetőnek: Feltétlenül maradj abban a vallásos hitben, ami neked a boldogságot jelenti és véleményed szerint az út, az igazság és az élet.

Egyáltalán ne hidd azt, hogy én bármiben is el akarlak téríteni legbiztosabb életalapodtól. Egyáltalán nem kívánom csökkenteni senki hitét abban, ami valóban szép, nemesen igaz, és ezért mindennapi létezését szeretettel és isteni inspirációval tölti el.

De jusson eszedbe, hogy a szeretettörvény túllépése lenne, ha nem ismernéd el tudásod korlátosságát, és hogy korlátaidon kívül egy olyan övezettel vagy körülvéve, ahol eszerint nem „tudsz”, és azért szükségképp csak, mint „hívő” tudsz létezni. És ezen a téren túl ismét csak körül vagy véve egy végtelen területtel, ami a te teljes tudatlanságodban a legsötétebb éjszakának tűnik. Arról, amit ez a sötét éjszaka rejt, nem tudsz semmit. Ezért egyáltalán nem lehetsz valamiféle tekintély vagy törvényesen kvalifikált szakképzett bíró, aki megítélhetné a számodra teljes egészében ismeretlen területről való beszámolókat. Csak abban a kicsi térben vagy területben, ahol matematikai valóságként állsz egy alapon, teljesen saját átélt tudáson át, tudsz nyilatkozni.

De már azon a téren belül is ahol, mint „hívő” létezel, megszűnsz tekintélynek lenni. Itt abban élsz, amit mások elmondtak neked, amit mások megírtak. Ez tehát azt jelenti, hogy itt is csak tanítvány, tanuló vagy. Még nem érted el azt az érettséget, ahol kiképzésed befejeződött. Még nem kaptad meg vizsgabizonyítványodat, még nem készítetted el segédi vizsgamunkádat.

De vajon nem természetesebb – és ezért szeretetteljesebb – az, ha a tanuló beismeri saját igazi mivoltát, ami kizárólag annyi, hogy „hallgató” fél legyen, mint az, ha azt képzeli, joga van bírálóként, tanítóként fellépni, vagyis valójában, habár nem tudatosan, mint tudás nélküli „hamis” mester vagy tanító. Ha a „hívő” akarja tanítani a „tudót”, az ugyanaz, mint ha a tanuló akarja oktatni a mestert. Ez természetellenes és – mint minden, ami természetellenes – szeretet nélküli. A „hívő” vétkezik saját meggyőződése ellen, amikor perbe száll egy „tudó”-val, még akkor is, ha ez a cselekedet jóhiszeműen történik is.

De szintén nem azért mondják azt, hogy: „– Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” Az, aki valóban tudja ezt, nem mond ítéletet olyan területeken, ahol ő „nem tudó”. Nem a „hívő” dolga ítélni. Ez igazság szerint csak a „tudó” privilégiuma lehet.

Akik felé a kozmikus misszióm születéséről szóló beszámoló irányul
Ha tudomást szerzel a következő, mostani életem lefolyását nagy vonalakban ábrázoló elbeszélésből, hogyan ez alakult át az isteni tudat megjelenésére, a vallás permanens átformálásával tudománnyá, ne feledkezz meg arról – annak értelmében, amit fentebb írtam –, hogy ez a beszámoló nem ahhoz szól, aki eleve úgy gondolja, mindent elért a „hit” erejében, „hívőnek” véli és „üdvözültnek” érzi magát. Légy tisztában azzal, hogy én azokhoz fordulok, akik a fejlődésben eljutottak odáig, hogy nem „hitbéli” feltevések alapján ítélnek, hanem a pártatlan igazságkeresőkhöz, akik számára egy abszolút „tudás” vagy valóság „szent”, és törekvésüknek egyedüli célja és egyetlen valódi alapja az érvelési képességüknek és így ítélőképességüknek és cselekvésüknek.

Tegyük most fel, hogy elítélted őt az írót, megrágalmaztad, és cselekedetei ellen dolgoztál, de hiszen akkor Isten ellen dolgozol, küzdesz saját vallásod nagy ígéretei, és így az emberiség tökéletessé válása ellen. Ha pap, szabadegyházhoz tartozó, oxfordi, adventista, antroposophist  teozófus, spiritiszta vagy másvalami vagy, az nem szabadít meg az ebből következő felelősségtől. Nem pont a főpap volt az, aki egy „Kaifás” lett? – És vajon nem pont azok közül kerültek ki a legbuzgóbb kiabálók: „Feszítsd meg, feszítsd meg!”, akik az „erkölcs őre” hivatalos ranggal rendelkeztek? – És nem mondta Jézus is, hogy „az elsőkből utolsók lesznek”? – Ezért vigyázz! Előbb-utóbb te is pontosan ilyen problémával kerülsz szembe, bármennyire magabiztosnak, hívőnek vagy üdvözültnek is érzed ma magad.

Három különböző hozzáállás küldetésem születésének beszámolójához
Mivel oly sok szót szóltam közvetlenül hozzád, ezért most, amikor a következő beszámolót olvasod, szeretetképességed próbára tétetik. Két út lehetséges számodra. Hozzáállásod szabja meg, hogy melyiken vándorolsz e beszámolóval kapcsolatosan, ha csak nem véled úgy, hogy szakképzett bíróként állsz fölöttem, és ezért semlegesen viselkedsz. Ha nem az utóbbi történik, vagy megértesz engem és örvendesz elbeszélésemnek, és azon az úton fogsz vándorolni, ami mindent és mindenkit a fény, a világmegváltás és a hőn áhított állandó földi béke felé ösztökél, vagy pedig ingerelt leszel, türelmetlen, a sötétség szolgájának tekintesz, küzdesz ellenem és ártasz nekem, vagyis azon az úton fogsz vándorolni, ami a háború, a szomorúság, nyomor és szenvedés felé vezet – teljesen függetlenül vallási szempontjaidtól. Akkor azokhoz fogsz tartozni, akikről leghelyesebb volna azt mondani: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”

Ezzel megpróbáltam útbaigazítást adni és segítséget nyújtani egy mélyebb gondolkodáshoz, hogy ne önuralom nélkül, előre és ok vagy megfontolás nélkül ítéljél, kritizáljál és dolgozzál az ellen, amit most fogsz megismerni. És engedd meg, hogy még egyszer emlékezetedbe idézzem saját vallásod buzdítását: „Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.”

Kérésem az olvasókhoz
Most talán felvetődött benned a következő kérdés személyemre vonatkozólag: „Azt jelentik ezek a figyelmeztető szavak, amiket közvetlenül hozzám intézel, hogy te „Szentlélekkel telt”, „beavatott” vagy, és talán higgyem azt, hogy „világmegváltó” vagy? – Ezért engedd meg nekem, hogy azonnal elmondjam, személyemet illetően egyáltalán nem kívánom vagy törekszem arra, hogy valaki egyáltalán „higgyen” valamit. Csak azt kívánom, bárcsak mindenki megvizsgálná azokat a tényeket, amelyek Isten szellemének megnyilvánulásából látható, fizikai tényként rendelkezésére állnak; akárhol és akárkinél ez megnyilvánul, és ez által a hitet bizonyossággá, tudatlanságot tudattá, vallást tudománnyá változtatja. Küzdök saját személyem minden fajta imádata ellen, célom, hogy alkossak elismerést a Szentlélek valódi létezéséről.

Egyáltalán nem azért beszéltem oly sokat magamról fentebb, hogy személyemre, privát énemre irányítsam a figyelmet. Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, felépíthető valódi, sziklaszilárd befolyás vagy tartós helyzetet arra, ha valaki csak magáról beszél. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy csak a valódi ténynek kimutatása lehet vallási alapja a huszadik század tudományra beállított emberének, és hogy a „szép szavak” csak a „bolondokat tudják megörvendeztetni”. Ilyenektől csak az kíván hódolatot, aki maga is „bolond”, az, aki telhetetlen becsvággyal, az, aki arra vágyik, hogy a csúcsra kerüljön, csodálják, tiszteljék, ünnepeljék és imádják, és akinek ez még mindig életszükséglet, még mindig a bálványa, és akinek minden más a létezésben azért alárendelt jelentőségű.

De hogyan tudna egy ilyen ember józan, pártatlan és tiszta eszköze lenni a valódi igazság kinyilvánításának? Egy olyan személy, akinek az igazság leleplezése kisebb fontosságú és értékű, mint kivívni mások csodálatát és imádatát, az igazságot saját személyének kultikus imádására torzítja. És mivel normális vagy természetes következmény, hogy az igazság jellemző a személyre, ezért ugyanígy az igazság is torz lesz. Az igazság kinyilatkoztatása ilyen személyeken keresztül csak homályos és önző fényként jelenhet meg.

A döntő mozzanat küldetésem születésének történetében, valamint fellépésem alapja
Hangsúlyozom, nem az a lényeges, hogy ez vagyok vagy az, hogy tudom ezt vagy azt. Ami mérvadó fellépésemben az, hogy bebizonyítsam, hogy a Szentlélek megjelenése – tehát egy olyan esemény, amelyet a Bibliában „jelenéseknek” neveznek – teljesen éber, nappali tudatos átélési képességem hatósugarán belül történt. Hogy rábírjak valakit arra, „higgyen” ebben a megjelenésben – nem központja törekvésemnek. Ellenkezőleg, kizárólag az lett a feladatom, hogy kimutassam, a „Szentlélek” megjelenése vagy megmutatkozása nem valami misztérium, hanem egy teljesen józan, tiszta és érthető valóság, amit a maga módján elemzés tárgyává lehet tenni, az értelem számára felfogható éppúgy, mint minden más reális jelenség, amelyekből mindennapi életünk máskülönben áll. Csak arra törekszem, hogy embertársaimnak alapot alkossak, hogy tudást érhessenek el olyan területeken, ahol azelőtt a hittel kellett beérniük, és emiatt életalapjukat mások elbeszéléseire kellett alapozniuk.

Felvilágosítani és a megértést elősegíteni a kozmológiában, megalapozni a vezető erők, a lét legmagasabb kozmikus tekintélyeinek tiszteletét és csodálatát és bebizonyítani, hogy a szeretettörvény – hogy szeretni fogjuk egymást – tudomány, valóság és üdvösség – ez lett számomra szent, ez lett létezésem egyetlen alapja. Ezerszer többet ér számomra, hogy képes legyek a misztika őserdejének bármily kis részét is valódi tudományos kultúrává átalakítani, és hogy embertársaim tudatában Istent ténnyé tegyem, mint a vak „bolondok” millióinak hódolatát elfogadni. Bízom benne, hogy meg fogod érteni ezt és munkám tanulmányozása segíteni fog neked az igazi igazságszerető állásponthoz eljutni, és itt saját világmegváltód szavára emlékeztetlek: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni”. – Tudománnyá és az által szeretetté formálni az örök igazságokat, az örök végkövetkeztetéseket és a bölcsek legnagyobb mondásait – ezek az én „gyümölcseim”.

Kosmos 1936/4.

A Harmadik Testamentumból származó idézeteket törvény védi.
© Martinus Institut, Koppenhága



Pin it