Ki vagyok én? Honnét jövök és hova jutok? Van Isten?

windowOlvasd el a kozmikus jelképekkel illusztrált bevezetést.

Úton vagyunk, hogy állatból igazi emberekké legyünk.

11Isten örök világterve egy kozmikus jelképben.

Az én misszióm

Előszó

Martinus (1890 - 1981):

Harmincegyedik életévemben olyan szellemi vagy kozmikus folyamaton mentem át, ami egy kozmikus misszióba vezetett be. E kozmikus misszióból ered összes kozmikus művem és kozmikus elemzésem (a kapcsolódó színes jelképekkel) az örök világmindenség felépítéséről és törvényeiről, ez nyilatkozik meg főművemben, a LIVETS BOG-ban, a jelképkönyvekben és a többi kisebb könyvemben, valamint előadásaim szövegeiben.

Arra hivattattam el vagy lettem beavatva, hogy egy magasabb spirituális vagy szellemi folyamat teljesen éber nappali-tudatos átélésének eredményeképpen megalkossam ezeket a kozmikus elemzéseket és jelképeket az örökös fizikai és lelki világmindenségről. Ezt a folyamatot két speciális, fundamentális látomásként éltem át, amit több kisebb, kiegészítő látomás kísért.

E kozmikus átélési állapot első része egy direkt Krisztus-vízió volt, ami megmutatta nekem, hogy rajtam keresztül fog az emberiségnek a kereszténység isteni fénye és szeretetstruktúrája megnyilvánulni. Ezt természetesen nem tudtam azonnal felfogni vagy megérteni. Iskolázatlan voltam, nem kaptam magasabb iskolai oktatást, nem volt tudományos képzettségem vagy doktori fokozatom, nem tudtam semmit a jelentősebb filozófusokról vagy vallási írókról. Teljesen tanulatlan ember voltam. Pusztán egy kicsi elemi iskolába jártam, nyáron heti hat órát, télen ennél valamivel többet. Ebben a kicsi vidéki iskolában csak két osztály volt és egy tanító. Mindössze bibliai történeteket, néhány zsoltárt, kis dánt, számtant, kis dán történelmet és földrajzot tanítottak. Ez volt minden.

Minthogy nagyon szerettem a bibliai történeteket, örömöt leltem abban, hogy iskolába jártam. Nagyon vágytam arra, hogy tanulhassak, és felnőtt koromban tanító legyek. De Isten nem azt akarta, hogy tanító legyek. Nevelőszüleimnek nem volt a létfenntartáshoz elegendőnél többjük. Még arra sem futotta, hogy a Család hírlapot meg tudtam volna venni, ami ebben az időben nem került többe 8 őrénél. Így hát konfirmálás után egyszerű mezőgazdasági béres lettem, később pedig tejüzemi munkás, éjjeliőr, majd végül irodai alkalmazott. Ily módon folyt tovább életem, amíg harminc éves lettem. Közben persze vágytam arra, hogy tehessek az embereknek hasznosabbat annál, hogy csak számokat írok, számokat és megintcsak számokat – a végtelenségig. Éreztem, hogy erős képességek vannak bennem, amelyek egyáltalán nem mutatkozhatnak meg munkámban a sok ezer számmal, amelyeket minden nap kénytelen voltam leírni és összeadni vagy más egyéb, a munkám által megkövetelt kötelességekben. Ebben a helyzetben, ebben a környezetben voltam, amikor kedvet kaptam, hogy betekintsek az akkori időkben a világ nagy részén virágzó teozófiai mozgalomba. Ebben az intellektust nélkülöző és primitív környezetben telt el gyermekkorom és ifjúságom. Akkor még nem tudtam, hogy misztérium rejtőzött a harmincéves koromig tartó növekedési időszak mögött. Nem tudtam, hogy egy föld előtti idő volt mögöttem. Nem tudtam, hogy Isten nagy teremtőfolyamatán át isteni tudással voltam megáldva a világmindenségről, az életről és a mindenszeretetről, minthogy azt sem tudtam vagy ebben a helyzetben gondolni sem mertem arra, hogy ebben a fizikai inkarnációmban közvetítsem az isteni tudást, az örök fényt a földi embereknek.

 

Isteni elhivatásom, kozmikus küldetésem kezdete

Egy irodai kollégámnak köszönhetően figyeltem fel a teozófiai mozgalomra. Ő volt, aki kölcsönkért egy könyvet barátjától. E könyv alapján beszélt nekem a teozófiáról, amire kíváncsi lettem, és közelebbről is meg akartam ismerni. A barátja beleegyezett, hogy nekem is kölcsönadja a kötetet, azonban ahhoz is ragaszkodott, hogy én magam hozzam el tőle, mert szeretne beszélni velem. És 1921 februárjának egy napján meglátogattam ezt a kedves embert, és kölcsönkaptam a könyvet. Mielőtt odaadta, személyes vallási álláspontomról kérdezősködött. Ő nagyon jártas volt az irodalomban, én pedig teljesen járatlan voltam az ekkoriban virágzó különböző új, vallásos mozgalmakat illetőleg. Az egyetlen kérdésem az volt hozzá, hogy ezeknek az új, vallásos mozgalmaknak van-e valami közük az Istenhez való imához. Azt válaszolta, hogy nagyon is. És ez jó volt, mert ha azt mondja, nincs, egyáltalán nem érdekeltek volna többé. Bár az ő szemében szörnyen naivnak kellett látszanom, nagy meglepetésemre azt mondta, amikor elbúcsúztam tőle: „Hamarosan maga fog tanítani engem.” Hogyan volna ez lehetséges, föl nem foghattam. Ám ennek ellenére jóslata beteljesült, mégpedig sokkal magasabb fokon, mint ő azt ténylegesen gondolta. Ő lett legelső, hűséges támogatóm és szeretett barátom, aki nem habozott anyagilag is támogatni később, amikor szükség volt erre a misszióban, amit – ahogy azt olvasóim látni fogják – teljesítek. E támogatás tette lehetővé, hogy egyelőre fel tudtam mondani irodai állásomat, és teljesen küldetésemnek szentelhettem magam, ami már következő nála tett látogatásomkor elkezdődött.

Amikor beleolvastam a teozófiai könyvbe, akkor találkoztam először a „meditáció” szóval. Egyből kedvet kaptam, hogy megpróbálkozzam vele. Egy este bezártam szobám ajtaját és a könyv előírása szerint leültem, és kényelembe helyeztem magam. Egy új karosszéket használtam, amit nemrég vettem. Sötét törülközőt kötöttem a szememre, hogy kivédjem az erős utcai fény minden fénysugarát, ami át tudott volna hatolni függönyeimen. Ültem tehát a teljes sötétségben, és Istenre koncentráltam. És ahogy Istenre koncentráltam ebben a teljes sötétségben, egy éber, nappali-tudatos kozmikus látomásban átéltem az akkor számomra még hihetetlen isteni küldetést, hogy kinyilvánítsam kozmikus tudományként vagy intuitiv kifejtéseként azt a „sokat”, amit Jézus el tudott volna mondani tanítványainak, de amit – elégtelen fejlődési fokon állva – sem ők, sem az akkori állami hatóságok nem érthettek meg vagy fogadhattak el, ami ahhoz vezetett, hogy a hatóságok keresztre feszíttették őt.

De most eljött az idő, amikor az emberek éhezni kezdenek az akkori időkben Jézus Krisztus által visszatartott és megszakított isteni tudáskinyilatkoztatásra. A tudásra, ami most érthetővé válik, ami megújulása, alapja lesz a kereszténység világmissziójának, és ami életalapként szolgál a most kezdődő új világkornak. A kereszténység eme intellektuálizása és megújítása volt, amibe kozmikus látomásaimon keresztül beavatott lettem, és ami azért adatott nekem, hogy kinyilvánítsam.

Ha a látomás folyamán lett volna idő és lehetőség, ellenvetést tettem volna ez ellen az isteni hivatás előtt, miként Mózes tette, amikor az égő csipkebokor isteni tűzlátomásában azt a hivatást kapta, hogy vezesse ki Izraelt Egyiptomból. Miképpen ő azt gondolta, hogy nincsenek meg a szükséges képességei arra, hogy teljesítse ezt a nagyon nehéz küldetést, valószínűleg én is, tanulatlan, bármiféle kozmikus tudat nélküli emberként szintén ellenkeztem volna, tekintettel hiányos képességeimre.

De – mint már említettem – erre nem volt idő. Ilyesféle gondolatok itt különben sem tudtak kifejezésre jutni. A következő órák alatt ellenállhatatlanul körülölelt egy isteni, mennyei hatalom, ami a látomásokon keresztül tudatosította bennem kozmikus hivatásomat, vagyis hogy életemet annak kell szentelnem, hogy a kereszténységet úgy tökéletesítsem, hogy az az élet tudományos és rendíthetetlen alapzata lehessen az embereknek, hogy ezáltal érjék el ateljességet: „Az ember mint Isten képmása, hozzá hasonló”, így hát nem gondolhattam semmi egyébre.

 

Krisztuslátomás és ennek a célja

Mint korábban említettem, leültem, kényelmesen elhelyezkedtem bekötött szemmel a besötétített szobában. Nem régóta ültem, amikor egy fehér gipszfigura jelent meg, ami pontosan olyan volt, mint Bertel Thorvaldsen dán művész ismert Krisztus-alakja. Úgy tűnt, mintha hét méterre lett volna előttem. Alakra kicsi volt, körülbelül fél méter magas. Nagyon jól látható volt, szép és fehér. De csak rövid ideig volt látható, azután elhalványodott, majd a szoba ismét sötétbe borult.
Később megértettem, hogy ez a kicsi gipszfigura szimbolizálta azt az isteni lényt, akit a rákövetkező fénylő látomásokban át fogok élni, de nem élettelen figuraként, hanem épp ellenkezőleg: kozmikus élőlényként, akivel egyesülök. Majd egy vakítóan fehér, mennyeien sugárzó alak jelent meg a legfehérebb fehér fényben. Most már nem Thorvaldsen gipszfigurája volt, hanem egy egészen szokásos, átlagos emberi nagyságban mutatkozó élő Krisztus, aki egészen lassan jött felém, ölelésre tárt karokkal. A kolosszális sugártenger, ami az alakból és öltözékéből kiindult, több ezernyi apró Nap formáját vette fel, mindegyik Nap kisebb volt, mint a legkisebb gombostűnek a feje. Mindegyikük kellemes érzést serkentő fehér fényt sugárzott, ami a – magát különös módon alakító – világoskék árnyékokon át a mennyei élő Krisztust jelezte. Egészen megigézve, merőn bámultam erre a magasabb világból való isteni csodára. De az alak elhalványult. Megint sötétben voltam. Aztán ismét megjelent a fénylő, mennyei Krisztus-alak. Most a normális emberi testmérethez képest egy roppantul túlméretezett nagyságban mutatta meg magát. Mintha bénult lettem volna, csak rendületlenül bámulni tudtam ezt a fénylő alakot, amely előttem volt, majd behatolt szervezetembe, vagyis be az én bensőmbe. Itt megállt és mozdulatlan maradt. De most egy kolosszális fénysugár indult ki ebből az isteni lényből. E fényben látni tudtam a világot. Pontosan úgy, mintha a Földön kívül lettem volna. Láttam a hajókat a tengeren, láttam a kontinenseket elsikló városokkal és tájakkal, egyszóval láttam, hogy a Krisztus-lény hatalmas fénye az én bensőmből világított és sugárzott a világ fölött. És ezzel véget ért ez a mennyei, isteni látomás. Megint egyedül voltam a sötét szobában. De a Krisztus-lény mennyei fehér fénye bennem maradt, és attól fogva erősebben sugárzott a lelkem mélyén. Így kezdőtött küldetésem, hogy a mindenszeretet örök tengerét kozmológiai írásaimon, elemzéseimen és jelképeimen, valamint rövidebb könyveimen és 59 éve tartó kozmológiai előadásaimon keresztül kinyilvánítsam. Ezen kívül ez idő alatt tanáccsal, útmutatással és bátorítással szolgáltam száz és száz embernek, akik boldogtalan sorsuktól szenvedtek. A tőlük kapott zsákszámnyi köszönőlevél igazolja beszámolómat.

De hogyan kaphatott tanulás, kutatás vagy valamilyen világi, szellemi-tudományos autoritás által kapott tudományos útmutatás nélkül ez paraszti származású, intellektuálisan képzetlen és az irodalomban jártatlan béres, molnár, éjjeliőr és irodai alkalmazott olyan tehetséget, hogy egy kozmikus tudományt alkosson, aminek végeredménye az örök világkép, életalapzata pedig a mindenszeretet, a saját sorsuk uraiként megjelenő élőlények halhatatlansága. – Meg fogjuk látni!

 

Az arany fény

Ezt az erősen fénylő Krisztus-látomást, amit leírtam, teljesen éber, nappali tudatban éltem át, nem valamiféle álomban vagy hallucinációs állapotban. Egy tisztán, egészen nappali-tudatban felfogható megnyilatkozása volt a küldetésnek, amit nekem kell teljesíteni. Igaz, képtelen voltam azonnal megérteni vagy tudatosítani, hogy én, a tanulatlan ember hogyan is volnék képes arra, hogy megoldjak egy ilyen fennkölt és szent szellemi vagy kozmikus feladatot. De nem maradtam sokáig ebben a tudatlan állapotban. Már másnap délelőtt éreztem, hogy ismét meditálnom kell a sötétben, ahogy tegnap este tettem. Ültem ismét a karosszékemben, amely – úgy tűnt – mintha valamiféle erős szellemi erővel lett volna feltöltve. Bekötöttem a szemem, így teljes sötétségben, de abszolút éber, nappali-tudatos állapotban voltam. Hirtelen olyan lett, mintha egy félsötét égbe néztem volna. Egy sötét árnyék haladt át az ég felett, ami aztán világosabb lett. Ez az ég feletti árnyékátjárás többször megismétlődött. És minden áthaladáskor egyre erősebben fénylett az ég, míg a legtisztább aranyszínű, vakító fényóceánná lett, minden létező fénynél fényesebb. Ezer és ezer függőlegesen vibráló aranyló szál formájában mutatkozott, teljesen betöltötte a szobát. Egyedül voltam ebben az isteni, élő, aranyló fénytengerben, de bármiféle látható materiális megjelenés nélkül. Nem volt testem, miképpen semmi másnak sem körülöttem, szobám, bútoraim, röviden szólva az egész materiális világ eltűnt vagy teljesen érzékelésem hatáskörén túl volt. Ez a vakító, arany fény vibráló arany fényszálaival mindent magába szívott, ami máskor érzékelhető vagy tapasztalható az életben. Mindennek ellenére eléggé nappali-tudatos voltam ahhoz, hogy ebben az erős fényben is megértsem vagy átéljem, hogy élő létező vagyok – túl a teremtett világon, túl mindenen, ami máskülönben mint teremtett jelenség látható. Kívül voltam időn és téren. Egy voltam a végtelenséggel és az örökkévalósággal. Halhatatlan énem elemében voltam, ami a többi élőlény halhatatlan énjével együtt maga a világmindenség Énje vagy örök előidézője. Egy voltam a minden időben, minden világkultúrában, minden vallásban, minden faj és néptörzs által tudatosan és öntudatlanul keresett és imádott, a világmindenség egyetlen, örökös, mindenható, mindentudó és mindenszerető Istenével.

A látomás elmúlt. Csak néhány másodpercig tartott vagy talán a másodperc töredékéig, már ha ebben az esetben lehet egyáltalán időről beszélni. Ismét fizikai állapotba tértem vissza. Mikor az aranyló fényben tartózkodtam, egy mindennél erősebb változás történt tudatomban, ez egyértelműen mutatta, hogy vízióm a mindenhol jelenlévő és mindent betöltő aranyló fényről egyáltalán nem látomás, képzelődés vagy hallucináció volt, hanem valódi, éber, nappali-tudatos, kozmikus esemény. Ez egy új tudatállapotban hagyott engem, ami lehetővé tette, hogy megalkossam kozmikus elemzéseimet és jelképeimet az örök világmindenségről, megalkossam az élet misztériumának megoldását. A vakítóan aranyló fény átélésében felülemelkedtem a mostani földi emberek kozmikus vakságán az élet magasabb, kozmikus szemléletéhez, amely megmutatta nekem, hogy a mindenszeretetet a világmindenség alaphangja, alapzat a kereszténység megújításához és folytatásához, a most kezdődő új világkorszak életalapja, Isten az emberiség megteremtésével kapcsolatos tervének beteljesítése, nevezetesen az emberiség a mindenszeretet irányába fejlődik, ami kozmikus tudatot eredményez, és az által lesz „Isten képmása, hozzá hasonló” [Gen 1,26].

De az élet örök igazsága nem található meg mikroszkóp, teleszkóp, számoló- vagy számítógép, vagy bármi eféle segítségével. És semmiképpen nem lehet atom- vagy hidrogénbombák, vagy más pokolgépek használatával megtalálni. De amikor az ember bensőjében dúló háború megöli a külső háborút, eljön a mindenszeretet, a kereszténység örök fénye, hogy napjaink modern világának erős és energikus kutatását vagy keresését a valódi igazság felé terelje, és megáldja azt az élet misztériumnak megoldásával. Ez a megoldás az, hogy a világmindenség egy élőlény, ami végtelenséget és örökkévalóságot alkot, ami idő és tér képében jelenik meg, ami az élőlényekhez élőlényeken keresztül beszél, mindegyikhez a maga neme, faja, nyelve és létmódja szerint, tudatossághoz és minden anyag – legyen az akár tűz-, hideg-, víz-, levegő- vagy épp sugár-formájú anyag (amit másképp „szellemnek” nevezünk) – feletti alkotóerőhöz vezet, és ami ezáltal a mindenszeretet tökéletes cselekvésmódját eredményezi. És akkor a kereszténység vagy a mindenszeretet szelleme fog fényleni és sugározni minden szemből minden szembe, amiből az fakad, hogy mindenki törődni fog mindenkivel. Ebben, a világmindenség örök életfeltételének beteljesedésben az üdvösségnek vagy a létezés felett érzett legmagasabb boldogságának és örömének, a tökéletes ember így hát éber nappali tudatban találkozik az örökös Istennel minden eseményben, fogadja az ő szavát minden ember szavában és találkozik vele minden ember teljes szeretetében. És akkor a földi emberek számára a világmegváltás beteljesedik. Isten teremtménye, az ember, aki Isten képmása, hozzá hasonló, valóra váik. „Isten lelke a vizek fölött” mennyei birodalommá válik itt a földön. Isten ismét Ádámmal sétál a Paradicsomban.

 

Magamról

Fenntebb leírt kozmikus vízióim soha sem lettek volna leírva, ha azok nem egy, a mentalitásomban vagy pszichémben új érékelésstruktúrát megnyitó, ezáltal állandó kozmikus tudatot adó isteni folyamat lett volna. E mentális állapoton keresztül az Isten a szent Lélek által tudást, erőt, bátorságot és érzéki képességet adott nekem, hogy folytassam Jézus isteni igehirdetését a mindenszeretet tudományáról, az élet „Harmadik Testamentumáról” az intellektuális emberiségnek, amely éhezni kezd a spiritualitásra.

A mindenszeretet tudományán keresztül fog az emberiség a krisztusküldetés gyújtópontjába találni, és látni fogja Jézus küldetését és üzenetét az évezredes tudatlanság, babona és türelmetlenség szülte sötét és hamis értelmezésektől letisztulva.

Nem szabad azt hinni, hogy én – azért, mert nekem adatott, hogy folytassam Krisztus küldetését, és hogy kinyilvánítsam a jövendő, befejezett emberiségét mint Isten képmását – valamiféle imádat célpontja leszek és elvárom azt, hogy az emberek szellemileg magasabb rangú személynek tekintsenek engem vagy, hogy magával Istennel azonosítsanak, mint Krisztussal tették. Ez iszonyú félreértés volna, az igazság vagy valóság teljes eltorzítása. Én csupán oly módon éltem fizikai létemet, ahogyan képességeim és sorsom lehetővé tették. Hogy életem megnyilvánít egy olyan magasabb kozmikus tudást, amire az emberek a most ható sötét karmától való gyors szabadulással egyre növekvő ütemben lesznek érettebbek, bizonyíték arra a kolosszális logikára, amely az Istenség teremtőbirodalmában uralkodik. Hogy megkaptam ezeket a képességeket, amelyek lehetővé tették számomra, hogy a kozmikus elemzésekben megmutassam az emberek számára a megoldást saját életük rejtelmére és a mindent átható vagy mindenhol jelenlévő örök Istennel való kapcsolatukat, nem jelenti azt, hogy engem Isten valamiképpen előnyben részesít. Isten abszolút nem favorizál senkit. Mindenszeretetében mindenki egyenlő. Azok a képességek, amelyek kifejlesztéséhez elértem, olyanok, amiket az előttem járók már mind elértek, és amiket a mögöttem lévők szintén el fognak érni, abszolút mindenki, kivétel nélkül. Ezért hát nem jár nekem sem köszönet, sem imádat. Nagyszerű, isteni tapasztalat volt az örök fényt elhozni egy olyan világba, ahol az emberek még mindig a sötétségben gyötrődnek.


A Harmadik Testamentumból származó idézeteket törvény védi. © Martinus Åndsvidenskabelige Institut, Koppenhága


Pin it